Minden állampolgár jólétét szolgálni

Nehéz újat írni Erdei Dolóczki Istvánról, hiszen több mint negyed évszázada aktív szereplője a Szatmár megyei közéletnek. Előbb megyei tanácsosként, tizenhat éve pedig parlamenti képviselőként próbál a köz érdekében tevékenykedni, és reméli, lehetősége lesz erre a következő négy évben is.

Hozzáállása és munkamorálja mindenki számára ismert, ezért beszélgetésünk során elsősorban olyan részletekre voltunk kíváncsiak, amelyeknek köszönhetően betekintést nyerhetünk a képviselőjelölt magánéletének és munkájának apró részleteibe is.

• Egy korábbi interjú során olvastam, hogy valamiként kötődik Toldi Miklóshoz. Miről is van szó?

• Tulajdonképpen nem én, hanem a szülőfalum, ahol másfél éves koromig nevelkedtem. Ugyanis a Toldi első szerzőjéhez hasonlóan én is Selymesilosván születtem, akárcsak Ilosvai Selymes Péter énekmondó. Ráadásul sok jel utal arra, hogy a legendás hős a környéken hadakozott annak idején a nádi farkasokkal, és itt mutatta nyomórúddal azt az utat, amelyik Budára tér el. Jó szívvel gondolok erre, de gyermekkorom első élményei már Tasnádhoz kötnek, apámnak ugyanis 1956 telén váltania kellett. A helyi termelőszövetkezetet alapítók ugyanis mindenképpen szerették volna beszervezni, de erre nem volt hajlandó. Így kerültünk Tasnádra, ahol az érettségiig tanultam, majd Temesvárra, a Politehnika Egyetemre kerültem, ahol 1981-ben villamosmérnökként diplomáztam. Előbb az UNIO nagykárolyi kirendeltségén kaptam munkát, 1983 novemberében pedig az akkor megalakult Megyei Energetikai Vállalatnál. Itt dolgoztam 2000-ig, amely év végén parlamenti képviselő lettem.

• Közben eltelt közel egy évtized. Mi történt ezalatt, miként került kapcsolatba a politikával?

• A rendszerváltást követő napokban az egyik szomszédom szólt, hogy aznap alakul egy magyar szervezet a színházban. Elmentünk mi is, de annyian voltak, hogy az épületbe bejutni már nem tudtunk, csak az utca túloldaláról, ahol most a jegyiroda van, a virágágyások tetejéről tudtunk az épület felé lesni. Húsz év után aztán azt is megtudtam, hogy mi történt odabent, kaptam ugyanis egy videófelvételt az alakuló ülésről. Jó lenne, ha az RMDSZ most is ilyen tömegeket tudna mozgósítani. Akkor az egésznek tömegmozgalmi jellege volt, hiszen politikai előképzettsége senkinek sem volt, akinek pedig igen, az titkolta. Egy kicsit leragadva itt, azért elmondanám, hogy annak idején nemcsak rossz dolgokat tanítottak a káderképző Ştefan Gheorghiu Akadémián. A szociáldemokrata párt a rendszerváltást követő két évtizedben például azoknak a szakembereknek is köszönheti a sikerét, akik ott kaptak képzést. Ezek egyre inkább kihaló félben vannak, és ez meg is látszik az eredményeiken. Egyértelmű, hogy baloldali eszmékkel tömték meg a fejüket, de az adminisztráció akkor is adminisztráció volt. Most is vannak ugyan politológusokat képző felsőfokú intézmények, de nem hinném, hogy egy onnan kikerülő szakember alkalmas lenne például egy város vezetésére. Visszatérve a kilencvenes évek elejére, 1992-ben megyei tanácsos lettem, majd 2000-ben sikerült képviselői mandátumot szereznem. Az egy nagyon sikeres választás volt a Szatmár megyei szervezet számára, hiszen három képviselőnk és két szenátorunk volt. Mérnöki képzettségemnek köszönhetően előbb az ipari bizottságban kaptam helyet, majd a következő négy évben már a költségvetési bizottságban, amelynek azóta is tagja vagyok. Nem mondom, hogy pénzügyi szakember vált belőlem, de elég sok tapasztalatot sikerült gyűjtenem tizenkét év alatt, így a költségvetések és adóügyek terén eléggé otthon vagyok. Az RMDSZ-en belüli demokrácia következtében ugyanis nem lehet úgy megtervezni előre a frakció szakmai összetételét, hogy mindegyikbe a megfelelő szakemberek kerüljenek. Így került például a titkosszolgálatokat felügyelő és a hadügyi bizottságba néhai Szabó Károly szenátor, ahol a tagok 99 százaléka volt vagy lehet, hogy aktív katonatiszt. Kevesen hiszik el, de olyan tekintélyre tett szert ezekben a körökben is, hogy számára például mindig külön meghívókat küldtek. NATO hadgyakorlatok során például megkapta az invitációt Románia és külön Szabó Károly. Mindezt úgy, hogy életében egy napot sem volt katona.

• Tizenhat év alatt biztosan több tucatnyi törvénytervezet kidolgozásában vett részt. Melyek azok, amelyekre a legbüszkébb?

• Körülbelül két évig dolgoztunk a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása (KRESZ) kidolgozásán, amelyik jelenleg is érvényben van, illetve az adófizető és az adóhatóság viszonyát szabályozó törvény jobbá tétele is az egyik fontos feladatunk. Utóbbiban meghatároztuk például, hogy mennyi ideig tarthat egy ellenőrzés, például nem ülhet egy vállalkozó nyakán az ellenőr hónapokig, amíg okvetlenül talál valamit. Az ellenőrzésnek ugyanis nem az a célja, hogy bénítsa a gazdaságot, és ennek látszania kell a hatósági személyek viselkedésén is. Véleményem szerint ugyanis nem az a baj Romániában, hogy túl nagy a bürokrácia, hanem, hogy nem működik. Hogy egy konkrét példát említsek. A sikeres középvállalkozásokat Szatmárnémetiből a régióhoz, Kolozsvárra helyezték át, és azóta sokkal nehezebb az itteniek dolga. Szóvá tettük ezt a pénzügyminiszternek és a miniszterelnöknek is, de választ nem kaptunk. Szintén a napokban történt meg, hogy a dobrai iskola igazgatója felhívott, nézzek már utána Bukarestben, hogy mikor lesz kész az iskola bélyegzője. Egy tanintézmény ugyanis nem készítheti el magának, hanem a tanfelügyelőség kell megrendelje a minisztériumon keresztül, és amíg ez nincs kész, addig egyetlen kifizetést sem hajthat végre az iskola.

• Ezen próbál csak változtatni, vagy így kampánykezdet előtt megígér még a választóknak száz egynéhány dolgot?

• Ígérni csak azt tudom, hogy úgy próbálok majd tevékenykedni, hogy azzal minden állampolgár jólétét szolgáljam. Nem értek egyet azzal, hogy a képviselők választókörzeti polgármesterré váljanak, akik egymást licitálják túl a meg nem valósítható ígéreteikkel. Egy törvényhozó elsődleges feladata a törvényhozás, azt tegye a lehető legjobban. Kellene például egy úgynevezett lobbytörvény, hiszen jelenleg a jóhiszemű közbenjárás és a hatalommal való visszaélés között szinte nincs is különbség. De visszatérve a felelőtlen ígéretekre, azért így befejezésként elmondanék egy példát. A költségvetés előtanulmányozása során vettük észre a szakbizottságban, hogy a szatmári terelőút építése nulla lejjel szerepel. Szóvá tettem ezt a miniszternek, aki előbb azt mondta, nem tud segíteni, majd másnap azzal keresett meg, hogy szóljunk a szatmári kolléganőnknek, kérvényezzen 20 millió lejt erre. Ez meg is történt, csakhogy 20-at adtak nekünk, 60-at Moldovába, és mindezt az észak erdélyi autosztrádától vették el. A kolléganő eldicsekedett mindenkinek, hogy mit tett ő, én pedig hallgattam, hiszen jót tettem Szatmárral és rosszat Biharral. Szóval ilyen világ ez: nem könnyű, de valakiknek vállalnia kell.